Korábbi portál français deutsch english

Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat

Az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat (EKG) egy olyan informatikai hálózat, amelynek feladata, hogy a kormányzati és közigazgatási adatbázisokat, hálózatokat és informatikai rendszereket összekapcsolja a vonatkozó kormány rendeletben meghatározott kormányzati körnek, - valamint a különböző kormányzati szolgáltatások elérhetőségét biztosítsa a civil szféra számára.

A kormányzati hálózat megvalósításának gondolata, az európai folyamatokkal összhangban, - már több programban megfogalmazódott, mielőtt 2000-ben kormányhatározat formájában is testet öltött.

Az EKG infrastruktúrájának megteremtésével válik lehetővé a kormányzati rendszerek elektronizálása és új, hatékony távolról is elérhető szolgáltatási rendszerek bevezetése, egyszóval az e-kormányzat kialakítása. Ezek a szolgáltatások jelentősen közelítik egymáshoz az igazgatási munkát és a civil szférát, erőteljesen lecsökkentve az ügyintézéshez szükséges időt, nyílttá, átláthatóvá teszik a közszféra munkáját.

Az EKG célja, rendeltetése:

1. Nagy sebességű, nagy üzembiztosságú és magas biztonsági követelményeknek megfelelő, egységes architektúrájú hálózati infrastruktúra biztosítása a civil szféra számára az állami intézmények által nyújtott szolgáltatások eléréséhez (Front-Office feladatok);
2. Az új infrastruktúrára épülő szolgáltatások és egyes eddig elszigetelt (pl. ágazati) hálózatok elérhetővé tétele a jogosult felhasználók számára (Back-Office feladatok) ;
3. A kormányzati szervek közötti kommunikáció, az adatátvitel költségeinek csökkentése, minőségi szintjének emelése;
4. Kormányzati szintű, több felhasználó által használt alkalmazások hatékony működtetése;
5. Olyan infrastrukturális háttér biztosítása, amely alkalmas az elektronikus ügyvitel és ügyintézés feltételeinek megteremtésére, a jövőbeli elektronikus közigazgatás koncepciójának, vagyis az állampolgár és a kormányzat újszerű kapcsolatának kiszolgálására.
6. A kétirányú kormányzati kapcsolatok biztosítása a brüsszeli adminisztráció rendszereihez (csak az EKG-n keresztül lehetséges !!!)
7. A minisztériumok és a központi intézmények részére biztosítson védett, - security, - szolgáltatások nyújtását és elérését.

Az EKG ugyanakkor gazdaságilag igen hasznos, ami abból származik, hogy az intézmények egy közös hálózatba történő bekapcsolása a költségek szempontjából jóval kedvezőbb, mintha minden intézmény önálló rendszert építene ki.

Az EKG fő célkitűzése, hogy a jelenlegi széttagolt, gyakran nem megfelelő kapacitású és biztonságú hálózatokat egy olyan nagy sávszélességű, üzembiztos, országos elérhetőséget biztosító és egységes gerinchálózat váltsa fel, amelyen különös figyelmet kap a hálózaton elérhető szolgáltatások üzembiztonsága. A gerinchálón minden intézmény kapcsolatrendszere önálló magánhálózatként kerül kialakításra a közös infrastruktúrán, ezzel is tovább növelve a biztonságot.

Az EKG-hoz csatlakozott intézményi végpontok száma 2005. év elején már meghaladta a 600-at.

Csatlakozás az európai informatikai rendszerekhez (TESTA-hoz)

Az EKG hálózata - Magyarország EU-hoz való csatlakozásának előkészítését szolgálva - már 2004. februárjában kapcsolódott az Európai Unió TESTA hálózatához. A TESTA egy zárt, Internettől független gerinchálózat, amely az Európai Unió adminisztrációja és a tagországok kormányzatai közötti információcserét teszi lehetővé.

A TESTA, - az EU informatikai hálózata, - a központi alkalmazások elérését biztosítja a tagországok számára. az Európai Bizottság közigazgatási intézményeinek elektronikai adatcseréjét szolgáló összefüggő szektoriális hálózatok rendszere.

Magyarországon az intézmények jelenleg a TESTA hat alkalmazását használják:

1. A menedékjogi kérelmek elbírálására illetékes hatóságok közötti információcserét biztosító kapcsolattartó rendszer (DUBLINET);
2. Export/import engedélyek kezelésének integrált rendszere (SIGL);
3. A menedékkérők és illegális emigránsok ujjlenyomatának nyilvántartását és összehasonlítását végző rendszer (EURODAC);
4. Polgári védelmi és környezeti katasztrófahelyzetek európai hálózata(i) (PROCIV-NET);
5. Újfajta élelmiszerek és élelmiszer-összetevők hálózata (NF-NET);
6. Európai Közúti Balesetek Adatbázis (CARE2).

Az IDA programoknak köszönhetően az elérhető alkalmazások ugrásszerű növekedése várható.

A kormányzati informatikai rendszerek üzemeltetésére a Miniszterelnöki Hivatal a Kopint-Datorg Rt.-vel kötött üzemeltetési megállapodást. A Kopint Datorg Rt munkatársai napi 24 órás rendszerfelügyeletet, intézménytámogatást és hibaelhárítást biztosítanak az infrastruktúra felhasználóinak. Az EKG üzemeltetésével megbízott Kopint-Datorg Rt. a proaktív EKG HelpDesk támogatás mellett - jelentős szakmai segítséget is nyújt az intézményi hálózatüzemeltetés számára is.

Módosítva: 2007. október 05.

Forrás: Elektronikuskormányzat-központ

Új Magyarország Ügyfélkapu