Korábbi portál français deutsch english

Szervezeti struktúra

A közigazgatási informatika és az elektronikus kormányzás feladatait a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter feladat- és hatásköréről szóló 29/2008. (II. 19.) Korm. rendelet határozza meg. A közigazgatási informatikával kapcsolatos feladatok ellátásának irányítását a hivatkozott jogszabály a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez, mint a közigazgatási informatikáért felelős miniszterhez telepíti.

A Kormány az 1026/2008. (IV.29.) Korm. határozatban az információs társadalommal összefüggő kormányzati tevékenység irányítására kétéves időtartamra kormánybiztost nevezett ki. A kormányhatározat értelmében tehát a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a közigazgatási informatikával kapcsolatos feladatok ellátásának irányítását az informatikáért felelős kormánybiztos útján látja el.

A közigazgatási informatika és az elektronikus kormányzás jogszabályokban rögzített feladatait korábban (2002-2003 között) a Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala (KITKH) végezte, 2004. óta pedig a Miniszterelnöki Hivatal keretében működő Elektronikuskormányzat-központ (MeH EKK) látta el. A feladatkörök 2006. évben tovább bővültek azáltal, hogy a kormányzati szerkezetátalakítás nyomán megszűnt Informatikai és Hírközlési Minisztérium feladatai közül a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. Törvény 2. § k) pontja alapján a közigazgatási informatikai feladatok is a Miniszterelnöki Hivatal hatáskörébe kerültek át.

2008 májusában a Miniszterelnöki Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata módosításra került, a kiadásáról szóló 4/2008. (MK 74.) ME utasítás létrehozta a MeH infokommunikációért és e-közigazgatásért felelős szakállamtitkár posztját, így a korábbi Elektronikuskormányzat-központ elnevezés megszűnt. Az utasítás szerint az informatikáért felelős kormánybiztos, mint a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára irányítja az infokommunikációért és e-közigazgatásért felelős szakállamtitkár tevékenységét. Az informatikáért felelős kormánybiztost mint a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárát akadályoztatása esetén a szakállamtitkár helyettesíti. Az egységes kormányzati informatikai irányítás kialakítása érdekében a korábban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium feladatkörébe tartozó információs társadalommal és e-gazdasággal összefüggő infokommunikációs feladatok is a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerültek.

A MeH Infokommunikációs és E-közigazgatási Szakállamtitkárság közigazgatási informatikával összefüggő feladatai a szolgáltató állam kiépítéséhez szükséges e-közigazgatás kialakítása és fejlesztése valamint védelemszervezéshez kapcsolódnak, amelyek átfogó feladattervét az E-közigazgatás 2010 Stratégia tartalmazza.

A közszolgáltatások hatékonyságának és színvonalának javítása feltételezi a közigazgatási folyamatok ügyfélközpontú átalakítását és ennek egyfelől informatikai (szabványosított fejlesztések, alkalmazások és minőségbiztosítási rendszerek), másfelől szabályozási (a szolgáltatásokban és infrastruktúrában meglévő párhuzamosságok felszámolása, deregulációja) támogatását, melyet szintén a Szakállamtitkárság biztosít.

Az egyablakos, ügyfélközpontú közigazgatási szolgáltatásoknak a közigazgatás valamennyi (központi, területi és helyi) szintjén meg kell valósulniuk, ezért kiemelten fontos, hogy a Szakállamtitkárság koordinálja a területi közigazgatási informatika regionális szerkezetű kialakítását, összehangolja a helyi és területi szervezetek informatikai szolgáltatásait és az önkormányzatok informatikai fejlesztéseit. A központi szinten pedig gondoskodik a minisztériumok és főhatóságok egységes infokommunikációs környezetéről, a közigazgatási adatok szabványosításáról és a közigazgatási portálok tartalmi és formai egységesítési és akadály-mentesítési követelményeinek érvényesítéséről.

A fenti célok részbeni megvalósítására a Kormány létrehozta a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszert, amelynek továbbfejlesztése és működésének biztosítása a Szakállamtitkárság feladata.

A központi rendszer egységesen biztosítja az állampolgárok, a közigazgatási és egyéb csatlakozó szervek számára az elektronikus alapszolgáltatásokat, amelyhez szabványosított felületeken csatlakoznak a kormányzati elektronikus szolgáltatások, továbbá lehetőséget biztosít az önkormányzati szolgáltatások csatlakoztatására is.

A KÖZPONTI ELEKTRONIKUS SZOLGÁLTATÁSI RENDSZER ELEMEI:

- az elektronikus kormányzati gerinchálózatot (EKG): szélessávú, nagysebességű hálózat, amely biztosítja a központi közigazgatás és a területi intézmények adatkommunikációs kapcsolatát, internet-elérését és elektronikus levelezését, valamint az EU TESTA hálózatán keresztül biztosítja a kapcsolatot az EU intézményrendszeréhez;

- a kormányzati portált (magyarorszag.hu): feladata a tájékoztatás és a bárki számára hozzáférhető közérdekű szolgáltatások nyújtása

- a kormányzati ügyfél-tájékoztató központot (KÜK): a 189 hívószámon, valamint sms-ben, faxon és e-mailben elérhető ügyfélvonal az állampolgárok számára 24 órán keresztül folyamatosan nyújt tájékoztatást a közigazgatással összefüggő általános kérdésekről, valamint a központi rendszeren elérhető szolgáltatásokról

- az elektronikus ügyfélkaput: biztosítja, hogy az ügyfél egyedileg azonosított módon biztonságosan léphessen kapcsolatba a központi rendszer útján az elektronikus ügyintézést, illetve elektronikus szolgáltatást nyújtó szervekkel;

- és a hivatali kaput: amely révén a csatlakozott szervek hitelesen fogadni tudják az elektronikus üzeneteket, illetve a hivatalok elektronikus üzenetei a hitelesen azonosított ügyfelekhez eljuttathatók.

 A Szakállamtitkárság Készenléti Irodája a védelemszervezési informatikai feladatok körében megszervezi a közigazgatási informatikai és hírközlési rendszer biztonságpolitikai eszközeit és védelmi rendszerét.

A Szakállamtitkárság ellátja továbbá az EU tagsággal és más nemzetközi szervezetekkel összefüggő, e-közigazgatást érintő, továbbá a nemzetközi közigazgatási informatikai rendszerekhez történő csatlakozással kapcsolatos feladatokat.

Hazánk EU tagságával is összefüggő feladatként a Szakállamtitkárság látja el az Új Magyarország Fejlesztési Terv 6. prioritásához kapcsolódó Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) kapcsán a jogszabályok által az operatív programmal lefedett szakmai területért felelős miniszterre háruló feladatköröket is.

Fenti, a Kormány szakpolitikájának érvényesítéséhez kötődő feladatokon túl a Szakállamtitkárság egyes projektek gazdájaként, azaz előkészítőjeként és megvalósítójaként maga is aktív részese az EKOP, valamint az EKOP-pal szorosan összekapcsolódó Államreform Operatív Program (ÁROP) célkitűzései megvalósításának.

A Szakállamtitkárság Infokommunikációs Főosztálya előkészíti az információs társadalom széles körű elterjesztéséhez és az infokommunikációs szektor fejlesztéséhez kapcsolódó stratégiákat. Gondoskodik a szélessávú infrastruktúra fejlesztéséhez, az internetes tartalomkínálat bővítéséhez, korszerűsítéséhez és a digitális szakadék felszámolásához, a digitális írástudás elterjesztéséhez szükséges kormányzati intézkedések megtételéről. Az Infokommunikációs Főosztály napi munkája kiterjed a hazai és nemzetközi piaci környezet nyomon követésére éppúgy, mint a belföldi informatikai tartalom és infokommunikációs infrastruktúra kapcsán felmerülő szabályozási és támogatáspolitikai kérdésekre is.

A Szakállamtitkárság feladatkörébe tartozik a Közigazgatási Informatikai Bizottság (KIB) zavartalan működését biztosító adminisztratív és szakmai jellegű feladatok ellátása. A KIB-et a közigazgatási modernizációs feladatok kormányzati szintű egységes kezelése, a tárcaközi bizottsági struktúra egyszerűsítése, valamint a döntési kompetenciák szélesítése érdekében a Kormány, a korábbi bizottságok (ITKTB-ELKA, KIETB, EKOB) feladatainak egyesítésével, az 1026/2007. (IV. 11.) Korm. határozattal hozta létre.

Az új koordinációs fórum feladatköre a közigazgatási informatika egészére kiterjed, ezért tagjainak köre magában foglalja a központi államigazgatási szervek és az önkormányzati igazgatás képviselőit egyaránt. A KIB tagjai a közigazgatási informatika fejlesztésében érintett valamennyi intézmény legnagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező képviselői. A teljes feladatkör lefedéséhez a tudományos és az üzleti szféra mellett elengedhetetlen volt valamennyi önkormányzati szövetség és a jegyzők szövetségének meghívása is. A KIB elnöke a közigazgatási informatikáért felelős kormánybiztos, titkára a Szakállamtitkárság E-Közigazgatási Főosztályának vezetője.

Módosítva: 2008. június 13.

Forrás: EKK


Új Magyarország Ügyfélkapu