Korábbi portál français deutsch english

Stratégia

Stratégia 2010

Stratégia 2010

Az E-közigazgatás 2010 Stratégia célja, hogy olyan, minden résztvevő számára közösen megvalósítani kívánt e-közigazgatási jövőképet fogalmazzon meg, ami az elkövetkezendő évek fejlesztéseinek részletes céljaihoz egységes keretet ad, és megfogalmazza a célok eléréséhez vezető legfontosabb stratégiai tényezőket. A stratégia segítségével az állam a saját munkafolyamatainak, igazgatási és szolgáltató szervezeti rendszerének hatékonyabb megszervezésével, az elektronikus közigazgatási eszközökön keresztül elérhető közjavak a lehetőségekhez mérten tértől és időtől független hozzáférésének biztosításával, továbbá a társadalmi tőke növelésével járul hozzá a tartós, fenntartható fejlődés eléréséhez és a jobb minőségű munkahelyek megteremtéséhez. A stratégia a közigazgatási fejlesztések egységes elvek alapján, egységes keretrendszerben történő megvalósítását segíti elő.

A stratégia-dokumentum tervezetét 2007. július 17-én a Közigazgatási Informatikai Bizottság megvitatta, és a Kormány 2008. július 2-án tudomásul vette az E-közigazgatás 2010 Stratégiáról szóló jelentést.

Módosítva: 2008. július 07.

Forrás: EKK


Ügyfélkapu banner_eu.gif joevdeki_bev.gif